Előbújt a magyargyűlölő brüsszeli politikus: akik azt hitték, Von der Leyennél nem lehet rosszabb, azok tévedtek

Bemutatta a tervét a kohézióért és reformokért felelős uniós biztos.

Nem ő volt az egyetlen, aki vasút helyett a luxust választotta.
Hiába hirdeti az Európai Unió a környezetbarát közlekedést és a kibocsátáscsökkentést, Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke tavaly 16 alkalommal utazott magánrepülőgéppel – derült ki a Tűzfalcsoport cikke alapján. A járatok közül öt mindössze a Brüsszel–Strasbourg útvonalat fedte le, amely közúton két és fél órát, vasúton négy-öt órát venne igénybe, repülővel viszont alig egyet.
Kapcsolódó vélemény
A tiszások brüsszeli frakcióvezetője gyakorlatilag kúszik-mászik, csak érkezzenek meg balról a szokásos támogató szavazatok.
A botrány akkor robbant ki, amikor Martin Schirdewan baloldali német EP-képviselő kérdésére válaszul a Bizottság nyilvánosságra hozta az elnök hivatalos útjainak adatait. A feljegyzések szerint egy-egy rövid távú utazás költsége elérhette a fejenként 14 ezer eurót is.
Az egyik szeptemberi út során von der Leyen előbb a lengyelországi Wrocławba, majd Ukrajnába repült különjárattal – ez az út mintegy 30 ezer euróba kerülhetett az adófizetőknek egy tízfős delegáció esetében.
Ezt is ajánljuk a témában
Bemutatta a tervét a kohézióért és reformokért felelős uniós biztos.
A botrány különösen azért kínos, mert az Európai Bizottság épp az intézményi kibocsátások csökkentését és a fenntartható közlekedés népszerűsítését tűzte zászlajára. Mégis, a bizottság szóvivője azzal védte a luxusutakat, hogy „logisztikai, időbeli és biztonsági okok” miatt béreltek magánrepülőket.
Von der Leyen utazásai az utóbbi években többször is bírálatok kereszttüzébe kerültek: 2023 márciusában például a Der Spiegel számolt be arról, hogy két év alatt 57 magánrepülős utat tett meg – gyakran vasúton is elérhető, rövid távokra.
A The Brussels Times és a The Telegraph emlékeztettek: nemcsak von der Leyen, hanem António Costa és Roberta Metsola is repülőre szállt Brüsszel és Luxemburg között – autóval ez az út alig két és fél óra lenne.
Nyitókép: AFP
***